Emlékszem, közép iskolás koromban olvastam először a Gyűrűk Urát. Sohasem felejtem el azt az élményt. Nagyobb és erőteljesebb volt minden élményemnél, tapasztalatomnál, ami addigi életemben nekem jutott.
Egyszerűen megbabonázott...
Emlékszem, mire a harmadik könyvhöz értem, már minden szál szőr felállt a karomon, annyira izgultam és olyan hatalmas élményben volt részem. Kölcsön kapott könyv volt, a barátnőm révén jutottam hozzá, tehát rettenetesen vigyáztam rá, de akkor teljesen salátára olvastam. A verseket is megtanultam belőle, és még tünde nyelven írni is tudtam. Emlékszem, akkoriban az óra alatt is tündéül leveleztünk és nem volt tanár, vagy idegesítő osztálytárs, aki le tudta volna fordítani.
Az egész addigi világom felborult. Hirtelen az unalmas, sivár hely, ahol éltem, a képzelet kimeríthetetlen és végtelen birodalma lett.
Szerelem-harc, élet-halál, barát-ellenség, fény-sötétség.
Gandalf, a mágus, a bölcsesség totemoszlopa számomra a mai napig is, Frodó és a hobbitok a bátorság megtestesítői, a lovagok és a tündék pedig a védelmező, csodálatos harcosok. És még sokan mások.
Persze, benne van a pakliban, hogy én különösen kapható vagyok az efféle mesékre, kitalált világokra, mivel azóta se vége, se hossza a szeretett, olvasott vagy látott meséknek, és kivétel nélkül mind megragadott, mind belém ivódott.
De egy biztos. Akár a Harry Potterre, akár a Gyűrűk Urára gondolunk, mindig minden korosztály megtalálhatja benne a példát, a szórakozást. A sok karakter, a festői környezet, miegymás.
Az pedig, aki elzárkózik ellene, az a jövőtől zárkózik el, és valószínűleg soha nem fog semmilyen innovatívat alkotni, mivel a képzeletünk szerves része a jövőépítő munkánknak. Hagyjuk dolgozni a képzeletünket.
És, mert biztosan nem vagyunk mindenhatók:
Fogadjuk el más világokat...
image by: Vivien Kondora, photos by: thelordoftheringfanart.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése