Anya csak egy van? / Is there only one mother?

(English version under the Hungarian text)

A család olyan, mint méhnek a kaptár, egy szent közösség, ahol otthon vagyunk. Igen ám, de mi a helyzet azzal az emberrel, aki nem így érzi? 

Gyerekként édesanyánk oltalmazó karjaiban keresünk menedéket, ha nem azt kapjuk a világtól amit eddigi tapasztalataink alapján elvárnánk tőle. De mi van akkor, ha valakinek nincs édesanyja? Vagy nem édesdanyától elvárható módon viselkedik a saját anyja?

Ez egy nehéz ügy. Feldmár azt mondja - és ebben száz százalékig egyetértek vele, - hogy ha az ember anyja nem nyújt biztonságot és támadólag viselkedik, akkor a gyerek úgy érzi, meg fog halni. Mert ugye mi mást érezne? 

Kép: twistedhearts.deviantart.com

Jó pár fiatal anyánál megfigyeltem, hogy nem tudatosan, sokkal inkább öszönösen és a tanult normák alapján próbál "elbánni" a gyerekével. Sokuknál sokkal inkább a "túl akarok már lenni rajta" érzés volt tetten érhető, semmint a szeretetteli együttlét és a pillanat varázsa. Azoknak a gyerekeknek a viselkedésében pedig, akikkel az anyjuk nem elég mélyrehatóan vagy odaadóan foglalkozik, gyakran védekező, kitörő, hisztérikus viselkedés vigyelhető meg. Mert sajnos azekban az együtt töltött pillanatokban semmi varázslatos, vagy örömteli nincs, vagy ha van is, nagyon kevés. Ez által a gyerek méginkább elvadul, védekezik, próbál kapaszkodót találni, de mind hiába. Az édesanya hiánya tehát a gyerekben valóban halálos veszedelem érzetét keltheti. 

Létezhet közös ego?

Sokszor elgondolkodtam azon, hogy mikor vagyok én igazán én, vagy mikor vagy te igazán te. Mert úgy látom, néha másképpen vagy te, mint tegnap vagy ma. Utóbbi olvasnivalóim a témában rávilágítottak bizonyos dolgokra, például arra, hogy a tiszta éntudat csak akkor tud működni, ha egyedül vagyok. 

Amikor az erdőben sétál az ember egyedül, akkor a természetre hangolódik és a saját gondolataira. Mert akkor az vesz körül, az van rám hatással. Akkor tudom, hogy ki vagyok én, melyik síkon létezem, mire gondolok, tisztában vagyok a valóságommal. Egészen addig működik ez, amíg valaki más nem kerül a képbe. 

Ha egy másik emberi lénnyel kerül az ember kapcsolatba, megváltozik minden. Akkor már a kettőnk kapcsolata alkot valamit köztünk, ami a közös "egónk". A "te" és az "én" lesz egy "mi". Akkor, van, hogy nem tudom, mit gondolok, elbizonytalanodom, átgondolom az egész addigi biztonságomat, alapjaiban változhatnak a meggyőződéseim, stb. Ez egy kiszolgáltatott állapot nekem. 

Mindenki használ valakit

"Mindenki használ valakit. Ha valaki használ minket, ha valakit használunk az sem önmagában jó vagy rossz. Ez lehet egyszerűen a nevelés. A gyerek azt csinálja, amit a felnőtt, és eltanulja a dolgait, a tanítvány a mester utasításai szerint eljárva, őt másolva tanulja a mesterséget, így avatódik be. Ezen a folyamaton keresztül vesszük át a másik ember tudatszerkezetét, tudatállapotát. A beavatási folyamat alfája és ómegája az igazmondás és az önzetlenség. Ha a mester hazudik és saját önös céljai érdekében használja a tanítványt, akkor amit átad az sem egyéb hazugságnál. Lord of lies - a hazugságok ura, a sátán egyik neve."

Mondja Feldmár A barna tehén fia c. kötetben. Önzetlenül használni valakit tehát iránymutatást jelent, amit én jónak és ésszerűnek látok, figyelembe véve, és meg nem sértve a másik ember teljes intellektuális szabadságát. Legalábbis én így gondolom. Aztán, amikor elkezdünk saját céljaink végett irányítgatni valakit, talán nem is tudatosan, akkor óriási hibát követünk el. Úgy gondolom az ellen is, akit irányítunk és magunk ellen is. Ezeket az akár tudatalatti rossz viselkedésformákat észre kellene vennünk és ki kellene javítanunk a hibát. Az ember nem élhet önmagával egyensúlyban, békében, amikor valaki más kárára viselkedünk.