Egy fájdalmas elmék. Egy bántalmazó árnyékában.

Az írást itt találjátok:

http://jelenvagyok.hu/index.php/szerzoi-friss/kondora-vivien/1092-kiut-a-terrorbol

Remélem senkinek nem kell hasonlót megélnie. De tudom, hogy ez nem igaz. Rengeteg bántalmazó ember él a világon. Naponta tesznek tönkre gyermeklelkeket. Mikor lesz már vége???

Tenni kell ellene. Ez nem mehet így tovább.

Menjek, vagy maradjak?

A döntéshozatal minden ember életében az egyik legnehezebb feladat. Sokszor, sokféle döntést kell meghoznunk, de van, hogy senki nem segít helyesen dönteni. Amikor csak a saját megérzéseinkre hallgathatunk. Egyik fajtája, amikor eljön a menjek vagy maradjak dilemma ideje. 

Ennek legrosszabb fajtája, mikor hátra kell hagynunk valakit. Egyszerű okokból, mégis felboríthatatlan igazságok által. Ha ezzel szembesülsz, annak két oka lehet. Vagy menekülsz valami elől, vagy keresel valamit, vágysz valami másra.

Nem mindegy, hogy melyik. És lehet akár mindkettő is. 

Az emberi kapcsolatok rendkívül bonyolultak tudnak lenni, éppen ezért szükséges leegyszerűsíteni a helyzetet, és vázlatokban látni. Ekkor néhány dolgot kell csupán szem előtt tartanod. Ne feledd, ez csak az én véleményem!

Eddigi tapasztalataim során azt vettem észre, hogy mindenkinek szüksége van változásokra.

Köszönöm

Köszönöm, hogy álltad a szavad és mellettem vagy. Tudod, ez a világ kisebb, mint az elsőre gondolnánk. De az emberek teszik hatalmassá. Minden ember aki álmodik, képzel, akar valamit, tágítja a világot. És ez nem baj. Sőt, csoda. 

Látod? A képzelet teremt nekünk saját világot. Csak gondolj bele, ha ezt megtehetnénk.

Megtehetjük! 

Mi megtehetjük. Ahogy más is.

Amikor üt az óra -- When the clock strikes

Húh, mekkora távolság van ember és ember között! Micsoda szakadékok tátonganak köztünk! Hány és hány ember szalad bele és zúzza halálra magát az alján? Nem figyelünk oda, pedig kellene, csak a tisztánlátás kedvéért. De vannak lélekpárok, hogy is ne volnának. 

Az Odaadás, a nagy betűs, az igen. Az fontos. Ha nem adom oda magam, akkor honnan tudnád meg, ki vagyok én? Akkor csak a sötétben tapogatóznál. Akkor nem is én volnék, akit szeretsz. Mert szeretsz, ugye? És nem csak azért mert nem ismersz.

És tudod mi van? Könnyebb lesz!! Annyival sokkal könnyebb lesz beleolvadni egy kapcsolatba ha önmagad adod. Akkor már nem lehetsz te az oka, hogy tönkre megy. Akkor már csak szenvedő alany lehetsz. Fáj? Igen, de a lélek tiszta. És nincs mázsás súly. Csak sajgás, a szív fájdalma marad.

Az élet rendje

Sokan, sokáig azt hisszük, hogy az élet a tenyerén hordoz minket. Hogy velünk soha semmiféle baj nem történhet. Olyan ez, mint egy kis házikó a szibériai tél közepén. Van, aki sohasem látta azt a házat. Még a létezéséről sem tud. Van, aki egyből mellé születik, és idővel beküzdi magát. És létezik olyan ember is, aki oda születik. A kis házba. Fogalma sincs arról, hogy létezik külvilág. Számára csak a tűz melege létezik, s a szív melege alig pislákol.

Néhányan, akik a tűz mellől jövünk, amikor először érzékeljük a valós körülményeket, egészen megrettenünk. Sokkot kapunk. Mintha kidobtak volna minket az ablakon. És csak zuhanunk. Zuhanunk.

Az élet tiszta. Tiszta és igazságos, mert mindenkihez egyformán igazságtalan.

Az természet egy zabolátlan művész.

Ha út közben néha felnézünk fákra, különösen ilyenkor ősszel, csodásan felvázolja a természet az élet mulandóságát elénk. Mintha egy művész csak nekünk festene. A sárguló levelek mind egy-egy elhaló életről árulkodnak. S bizony, a mi életünk is épp ilyen törékeny. 

Nem kaptunk az életünkhöz térképet. Sem használati utasítást, de ez nem annyira felháborító, mint azt először gondolnánk. Hiszen segítségünk nincs ugyan, de szabadságunk van.

Minden egyes ember végtelenül szabad. Hisz nincs olyan, aki elvehetné tőle. A szabadság nem egy tárgy. Csupán csak a gondolatait zabolázhatja meg. Vicces nem? Folyton arról beszélnek, hogy a gondolat szabadsága, miközben a legtöbb boldogtalan embert éppen a saját gondolatai tartják fogva.

Ideje lenne, hogy mindenki felelősséget vállaljon az életéért. Túl kevesen vagyunk túl sokért.

Csakis ők, akik sosem ismerték a tüzet, ők tudják igazán értékelni a szív melegét. Az igazi, soha ki nem hunyó meleget, amely nem éget, de életben tart. 

Nem az élet van értünk, hanem mi vagyunk az életért. Mindenki egy rideg világba születik, amibe a szeretet és megértés hoz fényt és meleget. A szív szeretete fűti. 

Senki sem kiváltságos. De, talán mégis. 

Az, aki a többiek előtt rájön arra, hogy nem az.

Igazi fájdalom

Álmatlan éjszakák. Köd. 

Két dolog, ami szinte mágikussá teszi a pillanatokat. Egyszerű, mégis hatásos. A tudatunkra hat. Valahol mélyen kikapar belőlünk egy darabot, és megízesíti. 

A köd nekem valaha volt életekről mesél. Mintha a lelkek, most is, ma is velünk volnának. Mintha itt lebegnének körülöttem, hűvös érintésükkel hozván tudtomra a jelenlétüket. S van-e jogom kételkedni? Nincs. 

Csak nem szeretnék elveszni ebben a gondolatban. Csak valaki rángasson mindig vissza a valóságba. S ha ott vagyok? Talán ilyenkor vagyok csak ott igazán. Annyira furcsa. Minden annyira élő.

Minden, ami szép és misztikus, itt van körülöttünk. A világ határtalan !!!

Végtelen béke uralkodhatna rajta. Szükségtelen ellenségeskednünk. 

Fogadjuk el egymást! Miért nem fogadjuk már el egymást?!

Ez az én igazi fájdalmam.

Harald -- én vagyok.

Filozófia. 

Barátságról, szerelemről. A természet és az ember kapcsolatáról. Látószög.
Mindenki máshogyan olvassa. Mindenki mást lát benne, a lényeg mégis ugyanaz. Ezért olyan szép. Ezért szép az ember.

Próbáltál mostanában kikapcsolni? De úgy igazán. Kiadni magad egy eszmének, vagy elmélyülni egy gondolatban? Nem. Mert futsz.

Szerintem egészséges volna egy kicsit leülni.

A Harald egy neked való regény. Honnan tudom? Onnan, hogy én írtam. :)
Egy próbát megér.

Szeretem a Napot. Talán minden más dolognál jobban. És Te? Te mit szeretsz? Gondold végig. Légy magaddal is kicsit.

Szépség. Így lehetne összefoglalni. A szépségről szól. 

A gondolat hatalma

Néha megkérdezem magamtól, hogy miért látszom sokszor annyira elveszettnek, megrettentnek? Be merem vallani? Nem tudom. Gyenge pont, de mégis, legyen. Néha halálra váltan nézem magam a kirakatüvegben. Igenis, megfélemlítem magam. Hogyan? A látszatra építek. Körül nézek, aztán magamra. Szabad ezt? Nem. Ritkán, de előfordul. Lehet olyan valaki, aki csak ezt teszi? Nem, ne legyen, még belegondolni is borzasztó.

Miért itt tartok? Miért erre megyek? Hol a cél? S akkor jön a legrosszabb: Van-e jogom itt lenni?

Sokan, nagyon sokan teszik fel maguknak ezt a kérdést. S általában azok, akiknek nem kellene. Mert ha felteszed, már elértél valamit. Számomra ez csak egyetlen pillanat, és erre büszke vagyok. Magamba nézve, kicsit a felszín alá tekintve egyből jönnek a válaszok. Ezt is tennie kell valakinek, és ez én vagyok. Erre van szükségem. Nem bírom a mókuskereket, és szabad vagyok. A célom valahol a messzeségben pislákol. Annyira messze van, és annyira valószínűtlen, de ott van, hisz látom. Már csak el kellene hinni.

Tudom, hogy ez kell nekem, hiszen nem akarok belehalni az életembe huszonhat évesen. Sem harminc vagy negyven évesen. De nem ám.

Túl a történekem viharain, túl a Föld évmillióin, itt és most, megismételhetetlen. Ezért nekem, neked, nekünk minden valódi ÉRTÉK. Csak az elménkbe kellene zárnunk, nem lakat alá egy szobába. Zárjuk a fejünkbe, és adjuk át, emlékezzünk rájuk. Érezzünk együtt. Halálosan sokáig élünk még. 

A gondolatok szabad áramlása, a test és a lélek szabadsága. Ez vagyok én. Nem mindig tetszik, de nem változtatok rajta, mert általában azért mégis tetszik. Ez vagyok én.

Valódi koncepció az, hogy az ördög csak a fejünkben létezik? Odakint nincs semmi, ez majdnem biztos. A Föld szabad és tiszta, látszatra. Ami foltot ejt rajta, az a sok megfékezhetetlen gondolat. Azt mondják nem baj, gondolni szabad. De a gondolattól kap testet az ördög. Teremtő erő, mondják. 

Ne gondoljunk össze-vissza. Gondoljunk egyenesen, tisztán. 

Ne a világ határozzon meg bennünket, mi határozzuk meg a VILÁGOT!