Miért bántjuk magunkat, emberek?

Ez egy olyan bejegyzés, aminek nincs konkrét célja. Nem akarok elmesélni semmit és nem is szeretnék megértetni semmit senkivel. Egyszerűen csak belefáradtam nézni a sok-sok boldogtalan embert, akiknek szuper életük van. Mert jó állásuk van, ott van mellettük a barátjuk a családjuk, van pénzük nyaralni járni, sőt, néhányuknak még a szülei is élnek. És mégis végtelenül boldogtalanok. 

Miért van ez?

Szerintem azért, mert elfelejtettünk a pillanatban élni. Igen, mi mindannyian. Nagyon nehezünkre esik jól érezni magunkat a pillanatban teendőink tengerének közepén. Pedig, ha már a hasonlattal élek, anno a tengerészek, felfedezők, sőt még a nyamvadt kalózok is képesek voltak hetekig-hónapokig hajózni azért, hogy aztán valahol, egy szigeten kikötve (mert a Földön tulajdonképpen minden szárazföld sziget, még ha nem is a definíció szó szoros értelmében) élvezni azt a kis időt, hogy aztán ismét tengerre szálljanak. A leggyakoribb kifogások a jóllét ellen: 

• Túl meleg van...
• Megfagyok...
• Nincs pénz...
• Nem lesz pénz...
• Megint fáj mindenem...
• Elfogyott a sör...
• Hülye ez vagy az felidegesített...
• Beteg a gyerek...

És ez csak néhány a millióból. Most komolyan?? 

Azt vettem észre az örökké panaszkodó emberek kapcsán, hogy a kifogásokat azért gyártják, mert az egyetlen, akivel nincsenek megelégedve, az saját maguk.

Persze, ez egy kicsit magyar berögződés is, legalábbis azt mondják. Persze én is szívesen panaszkodom, szinte felüdít egy jó panaszkodás ha elengedem magam. Ha tudatában vagyok annak amit mondok, akkor próbálom visszaszorítani a dolgot. De én akkor is jól érzem magam, ha panaszkodom. Érdekes kombináció, nem?

Viszont, a sok borús arcú, mérgelődő ember az utcán.... nem érzi jól magát. 

A legkedvesebb barátunk, az önostorozás. Mindenki ismeri, nem kell bemutatnom senkinek sem. Szorítsuk vissza. Ne adjuk neki teret. Ha úgy érezzük, eluralkodik rajtunk, akkor ismerjük fel és küldjük el a búsba. Nincs rá szükségünk. Egy jó, magabiztos felnőtt ember rendelkezik elég felelősségérzettel ahhoz, hogy feleslegesnek bizonyuljon a kényszeres viselkedés. 

Köszönjük szépen, távozhat.

Alászolgája.

Image by flickr.com