Mindig, világ életemben arra vágytam, hogy megértsenek. Hogy valaki, egy önálló ember, önálló döntésekkel, odaáll elém és azt mondja: Én megértem, mit miért csinálsz, tudom mit csinálnál ebben és ebben a helyzetben, és egyetértek veled.
Na, ez az, amit a büdös életben, soha nem fogok megélni. Ezt elengedtem. Mert ha meg is élném, akkor is hazugság lenne. Erre vágyom, de nem kaphatom meg, Kész.
Minden ember merőben más, ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni, és végre le kellene szállnunk arról a gondolatról, annak a pillanatnak a hajszolásáról, amikor valakivel teljes egyetértésben elmerülhetünk az univerzum rejtélyeiben. Mert bizonyos kérdésekben BIZTOS, hogy nem értünk egyet. És ez így van jól. Ettől olyan természetes minden, ettől zabolátlan a természet. Ezért szép.
Ha akkor, ott valaki mégis azt mondja, akkor HAZUDIK. Mert tetszeni akar nekem, mert le akar feküdni velem, és a többi. Millió oka lehet.
Nem érthetjük meg egymást tejesen SOHA. Lehetetlen. A megértés a nyitottságból fakad. Ha azonban nyitott vagy, akkor sebezhető is vagy. Ha tehát kinyílsz valaki felé, akkor szeretettel teszed. Ha nem szereted, akkor nem fogadod be a gondolatait, nem érdekel, mit miért akar, akkor vagy birtokolni akarnád, vagy elhitetni vele a saját igazad.
A megértés, tehát egy nagyon nehezen járható út. De valamit valamiért.
Én mégis azt mondanám, hogy megéri megértőnek lenni. Megérti végigjárni, még félúton elvérezni is MEGÉRI.
De ha ezt nem mered, akkor legalább őszinte legyél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése